Ma csodás idő volt. Beköszöntött újra a tél és az eső szemek a St. Johns Wood metró megállóból kilépve apró fehér kis galacsinokká ‘gömbölyültek’ . Ma volt a nap, mikor a sok sok elmaradt dolgommal dolgoztam volna, ha nem akartam volna nagyon azt a kenyeret, a sport cipőmet és az a mesésen meleg mackó nadrágot, amit Jananya-tól az Keralához közel lakó új barátomtól kaptam.. Mint már említettem ez a szoba, ahol most lakom az egy nagyon hideg szoba. Dolgozom a felfűtésén.. a szigetelések és a dupla üvegezésű ablakok itt nem olyanok, mint otthon. Itt nagyobb százalékban inkább nem működnek. Vannak látszólag jó (jól megmarketingelt) dolgok, de a maszk mögött közel sem az a tuti dolog van, mint amit elsőre gondolsz.
Szóval hazafelé a fehér galacsinok folyékony esővé váltak a St. Johns Wood station bejáratánál csak úgy hömpölygött a víz az út patka vonalán.. Úgy döntöttem a Finchley Roadnál átszállok a Jubilee metróval párhuzamos vonalon mozgó Metropolitan line-ra, hogy gyorsabban érjek ‘haza’. Egy nagyon kedves angol hölgy nézett nagyot a patakokban csorgó víz sorokon, melyek az esőkabátom vagy poncsóm műanyagságán sebesen peregtek lefelé, ahogy a metróra lépve elkezdtem lefejteni testemről és hátizsákomról. Aztán nagyot pislogott, mikor a kis négykerekű bőröndömön a fekete kukás zacskót is felfedezte, mint water proof (vízálló) segítséget.
Azt mondtam neki ez csak eső..
Londoni idő..
Mire ő elmondta, ez egy vihar, amelynek nevet is adtak. Storm Gareth. Ezekben az órákban a legrosszabb. A norvég időjárást hoztam fel példának. Ha abban gondolkozunk Gareth nem is nagy dolog.
Kellemesen elbeszélgettünk Norvégiáról, a fjordokról , a hegyekről, a síelésről és a hideghez hozzászokott emberek téli szabadtéri fürdési szokásairól. Mikor leszálltam, mindketten úgy éreztük szívesen beszélgetnénk még, emellett tudtuk sosem találkozunk újra. Ily kedves emlékekkel kívántunk jó utat egymásnak..
Végre ettem egy finomat, melyet én magamnak készítettem. Csendben, nyugalomban.
Megvettem életem első vaját Londonban! Itt mindenki sózott vajat eszik, annyira vágytam rá, hogy natúr, sózatlan vajat egyek! De itt minden vaj órási és (szerintem) nagyon drága. Ezért soha nem vettem eddig vajat! Olyan méretű, hogy kb. 2 hónapig eszem vagyis sosem érek a végére a lejárati időn belül, ráadásul min. 1,65 font. Kész pazarlás. De hát a vajas lekváros kenyérhez ez dukál!! 🙂
Ami még nagyon vonzott ebben a vaj dologban egy márka. Igen egy vaj márka. Anchor. Egy vasmacska, horgony. – Ma este az egyik lakótársam, azt mondta a horgony a remény jele. Ezért van az alkarjára tetoválva egy..
A vitorlázás lát elemem és már nagyon hiányzik nekem. Itt valahogy minden másképp van, nem úgy mint otthon. Budapest – Balatonfüred 1,5 óra. Itt másfél órát utazol csak a városban. Hihetetlen fárasztó egy nap 3 óra retúr. Még otthon is elfáradsz 3 óra utazástól, itt minden nap megteszed nem csak akkor, ha lemész meg visszajössz a Balatonra/ról. Ha egy nap két helyre kell elmenned itt, akkor ez lehet 2,5-2,5 óra az 5 óra egy nap. Tömegnem, ha nem figyelsz oda mikor és mire szállsz fel… és ha netán eltévedsz és vissza kell jönnöd..
Fáradtnak érzem magam. Ma még volt újabb kör az ‘au pair’ -kedéssel. Elmentem – hála, vihar utáni délutáni napsütésnek – egy családhoz, arról beszélni és ismerkedni, hogy elmegyek hozzájuk au pair-nek. Majd telefonon beszéltem egy másik család anyukájával, ahova ez után úgy érzem nem megyek és üzenteket váltottam egy harmadik család anyukájával, aki első hallásra szimpatikusnak tűnnek. Ők július eleéig keresnek segítséget.
Hallom a szelet..
Holnap megpróbálom megfordítani a napot, és reggel írni, hogy este pihenjek.
Kérem a csuriba a kezeket, hogy összejöjjön és kezdjek újra hajnalban kelni és este korán lefeküdni.
Tegnap a várban macskaköv
Idáig elmentette ez a csoda e másik csodát!! Huurrrááá
Kommentek