Ma már egy kicsit késő van, annyira, hogy már holnap lett. Mondjuk a laptopom az óra még mindig a magyar időt mutatja, így ha már nézem, lassan hajnali “sadhana” idő van..
Szóval a kedd az egyetlen nap mikor ‘nem kell’ semmit sem csinálni, sajnos ez nem nagyon teljesül. Mára elhatároztam, hogy nem megyek sehova, nem csinálok semmit és csak magammal (mosás, főzés, kenyér és isler sütés, tanulás, pályázat befejezése és feltöltése CV küldözgetés ….) foglalkozom és olyan dolgokat csinálok, amiket én szeretnék. DE! Az biztos, hogy semmiképpen sem megyek be a belvárosba…
Reggelt csörgött a telefon, hívtak egy “baby sitter” ügynökségtől, amire egy ‘jót akaró helyi ismerősöm” regisztrált be, mondván ezredik ötletként az elmúlt héten, hogy ha ezt dolgozom, akkor ott fogok lakni a helyen, fizetnek is érte és lesz időm tanulni is. Minden meg lesz oldva! Szóval csörög a telefon, ‘felkapom, ki az?’ Nagyon meggyőző hang, kicsit erőszakos is, hogy MA menjek be. Megnéztem a térképen, ha már annyira akarta, valószínű nagyon munkát akart nekem adni.. tehát az “útvonal tervezés”:
Amikor azt mondod, hogy csak két metró és csak 45 perc, akkor már tudod, hogy tuti több mint 45, de jó látni, hogy egy óránál kevesebbet mutat az útvonal tervező és csak egyszer kell átszállni.
MA megtanultam, de nagyon, ha egyszer van egy erős megérzésed: ‘marad, nem megy sehova.’ Akkor azt minden áron végig kell vinni és nem szabad hagyni, hogy bárki meggyőzzön valami másról. A megérzéseink mutatják nekünk a számunkra igazi utat. Szóval ma mégis bementem a városba, de nem kellett volna. Ezt most nem részletezem, csak azt, hogy kicsit több mint 3 óra idő és energia pazarlás volt, a haza út meg némi stressz az “Oxford Circus” metrómegállótól. Ahol ugyan van négy lejárat a föld alá, de már az utcán hömpölygő tömeg, a munka után hazamenőkkel azt mutatja sose jutsz le. Nem hogy a metróra fel, de még a peronra se. “Rush hour”.
Mai jó hír, megnyertem egy egyetemi pályázatot, amely megtámogatja, hogy elindítsam UK business-em. Figyelem!! Weblap készítőt és online marketingest keresek angol piacra!
A másik jó hír, hogy két kedves barátom “proof readning” segítségével sikerült határidő előtt a The Photographers Gallery New Talent Program- jára jelentkeznem. Szurkoljatok, hogy én legyek az egyik, aki megnyeri az egy éves mentorállást és kiállítási lehetőséget. Ebben a hónapban még két pályázat van, tegyétek csuriba kezetek, hogy legyen tér és idő összeraknom azokat is.
Holnap kapom meg a feedback-et a január 31-ei kiállításról, na az még egy jó kis tanulság lesz! 6 nap múlva el kell hagynom ezt a szállást, ezért egy szobát megnézek valahol a “Jubilee line” vonalán holnap. Szorítást kérek ez ügyben is. Itt Londonban van szerintem a legnagyobb business, meg játék az ingatlanokkal. Az én jelenlegi bérleti díj érték határomon 300 font van, amire sokan kiröhögnek, hogy annyiért nem lehet Londonban szobát kapni. Csak ha gyorsan átfordítjuk ezt az összeget magyar vonatkozásokra,érdekesen azt az állást mutatja, otthon egy lakást lehet bérelni ennyi pénzért.
There is no place like home! Én szeretem nagyon Budapestet, a Balaton és Magyarországot, de itt valahogy még jobban felértékelődött minden számomra! Nézzetek körül, mi az amit szépnek, kellemesnek, finomnak láttok magatok körül. Adjatok hálát érte és örvendjetek, hogy ezek az értékek, mind ott vannak nektek a kertetekben vagy karnyújtásnyira, esetleg más fél óra föld feletti utazással a mesés vidéken a Balaton, Tihany és a vitorlás hajók, most épp kiemelve, de tavasztól a vízen újra! I love Balaton! 🙂
Good night, jó reggelt!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: