‘237-238-ik nap’ túra a városban, utazás a tóra és 1944

Többször éreztem már, hogy fehérek fehérekhez ülnek inkább a metrón és feketék feketékhez.

Álltalában úgy van, hogy a metró kocsi közepén van 3 ülés elkülönítve ezen vannak feketék és a két oldalt pedig fehérek…

Beültem középre, csomaggal vagyok gondoltam itt jó lesz.

Felszállt egy férfi kis húzos bőrönddel, majd megkérdezte tőlem, a táska ami a velem szemben lévő ülésen ült – kb. úgy mint egy nagyobb gyerek – az enyém-e… nyilván oda akart ülni.. értem is, hogy miért nem a másik két ülést pécézte ki mellette.. válaszoltam neki – nagyon határozottan, hogy igen.

Meglepődött és megváltozott az arca, csak nézett engem a bőröndökkel a saját bőrömben és a fehér csokit, amit eszegetek..

Feltett még egy kérdést: can I sit there? (Ida ülhetek?) Ismét válaszoltam határozottan: igen.

Nem nézett rám szépen.

Fekete volt én fehér. Határozott, ami itt olykor agresszívet jelent.

Más:

Ma magyon jó napom volt.

Elmentem, mondhatom elutaztam a vitrolsás tóra!

Visssza a fehérséghez. A jobb oldalán a hármas ülésnek egy valójában sötét bőrű lány fehérre van alapozva és nagyon ügyelve a részletekre kisminkelve.

Folyamatosan néz engem.

Fehér csokit eszem. Még mindig.

Szóval a tónál, csodás élményeim és érzéseim voltak.

Új emberekkel ismerkedtem meg köztük mindjárt elsőként a prezidenttel! 🙂

Stoppoltam. Nálam volt a nagy fekete bőrönd 😉 , ami még mindig nálam van… 🙂

Meg a 11 kg-s fotós táska.. mentem a tó..

Megint megszólított egy fekete és megkérdezte a táska, ami mellettem ül az enyém-e. {Kérlek ne gondoljatok rasszostának, nem vagyok az.} Nem mondtam semmit csak zsebre dugtam a mobilom, amin épp gépeltem és gondosan elcsomagoltam az organikus fehér csokit, amit majszolok és eltettem a hátizsákom egyik zsebébe, majd lemeltem a hajós táskám az ülésről és sípcsontomhoz fogtam az ölemben fekvő hátizsakomon kersztül…

szóval mentem a vitorlázó tóra! 🙂

Ma nagy verseny volt, ami holnap ér majd véget, ahol a Londontól északra fekvő tájakról érkeztek GP14 bersenyzők. Én voltam az egyik fotós, aki a bírói hajóról fotózott.

Zuhogott az eső, de én nagyon jól éreztem magam! 🙂 Új emeberekkel találkoztam, akik igazából régiek.. köztük az első, akit lestoppoltam az úton.. nehéz volt a bőrönd, amit megtömtem a téli ruháimmal, a túra bakancsommal és a szép ruháimmal. Amiket nem tudtam viselni, mert folyton máshol éltem, gyorsan kellett mozogjak és nem volt hova pakoljak.. ezért még anno, mikor ezek történtek velem elvittem a kedves magyar háTországomhoz ide Londonba, hogy megőrizze nekem ezeket a gardrÓBan…

Szóval boldogon megterhelve a lehetőseggel, hogy téli kabátot, túra bakancsot és szépruhákat hozhatok be a londoni “divat” stílusomba leszalltam az utolsó “bkv-ról” viszonylag messze a tótól, mert oda már semmi féle busz nem visz el…

pár lépés és a fekete csomagok húzása után úgy döntöttem stoppolok.

Az első autó rám villantot és megállt. Megkérdezte a sofőr, hová megyek. Mondtam, hogy a tóra és bátran megkérdeztem te is oda mész?

A bácsi, azt modta igen és hogy dobjam be hátra a cuccomat. 🙂

Beültem, mondta, hogy szerencsém van, hogy ő jött. Én meg, hogy bíztam benne, hogy valaki ezen az úton a tóhoz megy, hiszen ma nagy nap van! Championship! 🙂

Beszélgettünk míg beértünk a tóhoz vezető uton a vizorlás klubbok területére. Csodás módon egy ember állt a kocsi behajtónál és nyitotta nekünk a kaput, a klubházig hajtottunk! Nem kellett körbe a természetvédelmi területen átmenni a hátsó parkolót megkerülve…

Szóval beszélgettünk.. én vitorlázom, ő assossiation member of mindkét klubnak… én mondtam én is ez szeretnék lenni… mondta ő a prezident! Találkoztam az összes klub együttes elnökével! :))))

Nagy emberek vannak körülöttem!

Mondta 1944-ben kezdett el vitorlázni. Wow! Azt mondta 94 vagy 92 éves. Mondtam fiatalabbnak néz ki. Azt mondta: a vitorlázás ezen a tavon…! 🙂

Elhiszem neki. 😉

Később a bírói hajón megkérdeztem, hogy hívják az elnököt, aki 1944-óta vitorlázik ezen a tavon. Fred, Frederik.

Szóval, nagyon megköszöntem Frednek, hogy elhozott és szép napot kívántam neki, mikor kiszállam a kicsijából. Miközben kiszedegettem a holmimat meglátam .. asszem Adamet..

A GP14 felszerelése közben, csak éppen Fred kocsija mellett, a középső klubház előtt abban a gyönyörű tengerkék vitorlás dzsekiben, azzal a tuti baseball sapkában.. magas, erős, jó képű…

Majd besittem a klubbomba, ott már rengeteg ember volt.. elvegyültem.

Eligazítás után megtaláltam Magic-et örültünk egymásnak 🙂 – Jó örülést érezni valakivel egy idegen országban, így már kicsit olyan majdnen mintha, hazaérkeznél. – július eleje óta nem láttuk egymást.. ő tárolta a vitorlas felszerelésem, ami egy nagy fekete hajós táska.. a jóga matracom és még egy nagy szatyi az itteni hajósok által “száraz ruhának” nevezett, szerintem pedig: szkafanderrel. Mondhatjuk: jött még egy kis csomag. De ez a szkafander, amivel szívesen mennék az űrbe nagyon tuti mikor szakad az eső és extra jó ötlet volt felkapnom a túrabakancsom is!

UK weather (időjárás) felhők, szürke sötét esős…

A bírói hajón egy idős ember volt, akit ismertem már korábbról, a bírót most kezdem megismerni..

Majd a két safety boat… 2-2 ember…

Éjfél lesz 2perc múlva. Megérkeztem az utolsó állomásra. Innen már séta. Kéne egy kocsi. Szakad az eső, itt nincs lift az állomáson és nehéz a cucc..

Folyt. Köv. Feladat van..

Done. Megcsináltam. “Otthon.” Elfáradtam. Olyan mintha minden nap elutaznál valahova aztán még aznap visszautaznál. 00:28. Már ma van. Kemény. Durva.

Ezzel a sok cuccolással azt érzem, mintha folyamatosan újraépíteném magam. Újra felépíteném az otthonom. Addig csinálom míg nem lesz meg az igazi? Milyen a karmám? Mit tehettem korábban, vagy nem tehettem, amiért második éve, folyamatosan úgy élem az éltem – egy cél érdekében – , hogy állandóan összepakolok, elköltözöm. Újra kezdem valahol máshol és megint oda cuccokok – ráadásul ebben a városban, ahol a főváros olyan nagy mintha egy ország lenne – valahova, ami egy idegen, új hely, új emberekkel, szokásokkal(?), környezettel, közlekedési lehetősegekkel…

Érzem, hogy be kéne fejezni a mai vitorlás sztorit de elfogy az erőm. Ma már nem is ma van, hanem holnap.

Ez volt az út egy része képekben: