Hazajöttem.
MI A HAZA?
Egy ország?
Egy város egy falu?
Egy ház vagy egy lakás?
Esetleg a vér szerinti család?
Sok ember él e Földön, akinek már nincs országa, mert feldarabolták vagy háború dúl rajta. Igen! Még mindig vannak háborúk!!! Különböző okokból. Háború igazából bárhol kitörhet. Elég, ha az EMBER nem kifinomult és nem elégedett ez a két apró dolog az emberi elmében még ma is 2019-ben, akár háborút is szülhet. Na tehát, ha valami okból “nincs ország, akkor nincs haza”.
Mi egy város, egy falu az embernek? Lehet, hogy az otthona? Sok ember él e Földön, akinek a faluja kihalt, elnéptelenedett, vagy a városa óriási változásokon ment keresztül és már talán rá sem ismer (Itt megjegyezném a személyes kis sérelmemet a Újpesti Gyógyfürdő és Uszoda eltűnése okán. Éveken át úszásra, gyógyulásra a Széchényi fürdő vizét használva és szaunakultúrát kialakítva nőt fel megannyi gyerek a környékén és most az épületből csak “hamu” és por lett. Nem azért, mert leégett!! Mert valakik úgy döntöttek, nem kell az már ide és kell a terület. Nem folytatom, amit még hozzá gondolok, nem vetem betűvégre itten.). Az EMBER alakít, épít és elvesz, megsemmisít. Ha “a falu és a város már nincs ott vagy nem olyan, mint volt.. akkor nincs haza”.
Lakásban vagy házban lakni bizonyos embereknek evidens, de van olyan helyzet is, amikor valakinek nincs vagy sosem lakása vagy háza. Gondoljunk csak a kórházak mellett elhelyezett inkubátorokra. Van olyan, hogy ebben a dobozban leheljük ki első lélegzeteinket a világra ocsúdva, mit sem tudva a lakás vagy a ház melegéről, ahova anyánk és apánk vihetne haza, ha akarna. Van, hogy kezdetektől fogva nincs se lakás, se ház. Vagy ha volt is, de az EMBER nem elég erős, hogy megtartsa. Vagy a gyermeki életét élve szerencsésen egy vagy mindkét szülőjével, azok mintázata alapján sajátját lakását, házát felépítse, megvegye, kibérelje, megteremtse… “Ha nincs példa, nincs erő, nincs minta szülő, minta lakás és ház, akkor nincs haza”.
Sok ember él e Földön, akinek nincs vér szerinti családja különböző okokból. Van aki inkubátorban talált gyermek és soha nem tudja meg kik tartoznak hozzá vér szerint. Van akinek korán meghalnak a szülei vagy épp kitagadják. “Ha nincs család nincs haza”.
Úgy éreztem hazajöttem Magyarországra, Budapestre, egy lakásba (ahol felnőttem), a vér szerinti családomhoz. Hat napja vagyok itt , ahol próbáltam megnyugodni, megpihenni, kilihegni a fáradalmakat, amit az elmúlt másfél év London és egy év egyetem, a kettős kultúrsokk okozott nekem. Hat nap kellett csak, hogy találkozzak a vér szerinti rokonommal, aki 37 és fél éve nem tud elviselni, csak épp annyi ideje, amióta megszülettem. Nehéz volt így a családi élet és az otthon, “a haza” mindig minden egyes lélegzetemben, mikor itthon “a hazában” voltam. Sokszor mikor szenvedtem Angliában el is feledkeztem erről a kitagadó, nem támogató, hanem mindent eltipró családi létről, “a hazáról”. Sok ember él a Földön, akinek a családtagjai erősen ellenezik a létezését (felhozhatjuk példának mondjuk hamupipőkét is) és így nehéz körülmények között élnek. A pszichéjük úgy nő fel és asszociálódik, hogy ő soha nem jó, mindig csak egy kolonc és jobb lenne, ha nem lenne, mert itt senkinek nem kell. (Most megint úgy érzem, hogy ez a blog írás egy pszichológiai folyamat, terápiás írás..) Azt hiszem én most kezdek rá emlékezni, hogy én így nőttem fel. Mindig is küzdöttem az (családi) elemekkel, azzal, hogy életben-lélekben maradjak. Ez a küzdés születésem óta lét elemem. Valahogy ez sosem esett le nekem!! Miért, pont most?!
Egy ideje azt érzem, hogy el kell szakadnom innen. A HAZÁMTÓL. Az országtól, a várostól (amiket mind-mind nagyon szeretek), a lakástól a vér szerinti családtól.
Másfél éve Londonban egy új cél érdekében küzdök és mindig, amikor nagyon fáj valami új, valami nehéz, akkor “HAZA” akarok menekülni. Mikor “hazajövök” pedig azt érzem nincs itt helyem. Otthon, HON-talan lettem. Azt érzem nincs hazám. Élek egy identitásban, amiről megismernek olykor emberek, de ez a azonosság már nem az enyém tovább. Valami más, valaki más vagyok, mert az ami itt és most van már nem hozzám tartozik. Lehet, hogy fáj, vagy szorít, a régi énem természetesnek venné, de itt és most, aki bennem gondol, azt mondja ez, ezt már nem!
Valami teljesen más lettem és ezáltal teljesen más kell nekem.
Fel kell ismernem mi is az és mikor épp ott van, akkor megragadnom és azzal tovább haladnom. Nagy feladat ez nekem és fogat összeszorítva úgy érzem most megteszem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: