Tegnap volt a 118-ik nap, – ma már ma van és végre ragyog a nap! – ami megint nagyon intenzív volt.
‘Költöztem.’ Vagyis elkezdtem költözni. Volt lehetőségem kb. 30 percem, hogy megmossam a hajam és összecsomagoljam a holmim 80 %-át. Nagyon menni akartam innen, úgyhogy neki futottam. Megcsináltam, de azért később láttam, hogy van, ami itt maradt. Gondoltam vasárnap, ha kocsi nélkül mennem kell, akkor minél kevesebbet kelljen cipeli.
Az elmúlt két hétben éreztem, hogy tönkre tettem a gerincem. Én a nagy jógi. Kifacsartak, mint egy citromot (itt). Azt éreztem az összes energiámat el fogják venni, ha hagyom, hogy tovább azt csinálják*
***
épp most jött be a szobámba a legnagyobb gyerek és adott egy Rubik kockát, tudja, hogy ez magyar és szeretem. Ez azt jelenti játszani szeretne velem. De ma sabbath van, szóval meglepődött, mikor látta komputert a kezemben. Megkérdezte, mit csinálok. Mondtam írok, és megkérdeztem, tudod-e, hogy én egy író vagyok? Azt mondta nem.
Az apuka két nappal ezelőtt megkérdezte, milyen volt az estém, elmondtam neki, hogy két hete voltam utoljára egy jóga stúdióban, ahol ismerkedünk egymással és arról beszélgetünk, hogy Kundalíni Jógát fogok ott tanítani. Megkérdezte, hogy csináltam-e már ilyet, mondtam igen. Én egy jóga tanár vagyok. Több, mint két hónapja élek itt ezzel a családdal és valahogy nem voltak kíváncsiak az értékeimre. De lehet, hogy csak élik a rohanó életüket és használják az időmet. Úgy, ahogy ők gondolják, hogy élni kell az élet.
Valahogy nem vagyunk nyitottak a változásra és a megoldásokra. A konfliktusok viszont fenékbe rúgnak, minket, hogy na most már változtatni kell! Akkor, ha már nagyon fáj, akkor tuti változtatunk. Vagy bele halunk. Van ilyen eset is. A fizikai test leköveti a lélek fájdalmát.
***
*velem. De nem akartam és akarok tovább így élni. Azt gondolom, megértek a szülök arra, hogy maguktól változzanak. Kaptak elég tükröt és tanácsot, meg jó példát. Elkezdett anyuka visszatérni a hitéhez. Látom, hogy miden reggel imádkozik.
Célokat és feladatokat tűz ki a gyerekeknek és igényli, hogy rendet rakjanak maguk után, ami a legjobb, hogy elkezdett változtatni az étrendjükön. Több zöldséget kapnak és nem mindig ugyanazt eszik mindig minden étkezésnél. A szerda este fontos anyukának, ezért valahogy elérte, hogy apuka otthon legyen. Ettől a héttől kezdve apa nem napközbentől késő estig dolgozott, hanem reggeltől délutánig. Többet vannak – végre – együtt és nincs éjszaka tévézés, főzés és Alexával kiabálás az alsó szinten. Elindult a változás..
Úgy érzem a feladatomat beteljesítettem. Két hete, kb. ekkor kezdődtek az oltári szívatások (felém), éreztem, hogy mindent, amit meg kellett itt tanulnom, azt megtanultam. Ez akkor volt, mikor a három éves kisgyereket nem csak az anyukája, hanem az apukája is, – vagyis aznap másodszor – hagyták ott egyedül.. velem. Itt az a szokás, remélem változik, hogy a nagy gyerekekkel elmegy az anyuka és azt mondja a picinek, hogy nincs “időm rád”. Ezen a napon, két hete, apa is ezt csinálta kb. 20 perccel később, mint anya. Ez még nem fájt annyira magyar kis lelkemnek, de amikor a pici térden ülve üvöltötte a becsapódott ajtónak, hogy daddy, daddy, daddy… na akkor én is elkezdtem sírni vele.
Majd megkérdeztem, na akkor elinduljunk az óvodába? Az mondta igen és elkezdett szipogni, leült a lépcsőre és megtöröltem a takonyban és könnyekben áztatott arcát. Majd odanyújtotta a kis lábát, hogy húzzam fel rá a színes zoknit. Majd megkérdeztem, látod a könnyeim? Bólogatott, hogy igen. Majd elmondtam neki, engem is ott hagyogatott az apukám, mikor olyasmi pici voltam mint ő. Elmondtam, hogy most vele, én ugyan azt érzem, mint ő és emlékszem rá még mindig, hogy milyen volt az, mikor az én apukám hagyott engem – de ő kiment az ajtón és nem jött vissza.
Szóval ezután a tapasztalás után, úgy érzem, megkaptam mindent, amit nekem itt meg kellett, hogy kapjak. Eljött az idő, hogy más dolgokat tapasztaljak meg és ilyenformán:
Mehetek tovább.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: