Ülünk a vonaton ülünk a vonaton
Ülünk a vonaton ülünk a vonaton és kész..
Az a dög nehéz táska, amit cipelek a hátamon és az már totál kikészült miatta, most alatt van.
Metropolitan line, a bordó metró, ami aimán elmegy vonatnak, mert olyan messze megy az igazi várostól..
Nincs hely sehol, mindenki most megy haza… ami nekem egy éve mindig kétes.. én mondig csak megyek valahova.
Most érzem először itt a metrón, a földòn a táskámon ülve, hogy szeretnék itt Londonban egy saját otthon teremteni magamnak. Azt érzem, hogy nem szabad többé azt a gondolatot táplálni a fejemben, hogy nem kell ide túl sok energiát belefeccölni, ebbe a létbe, mert ez nem az én országom, nem az én városom, nem az én otthonom… de!
Hiszen, most én épp itt vagyok és itt vannak feladataim.
Ráadásul az elmúlt egy évben ott alakítottam ki magamnak baráti kapcsolatokat. Az otthoni barátaim pedig online, telefonon vagy mikor épp haza repülök mindig ott vannak nekem.
Itt kell élnem, mert itt van most dolgom és tudom, ugy ezután még hova kell mennem. Mert amit tennem kell meg kell tennem. Nincs megàllás az èlet pörög, folyik, halad. Most itt van a feladat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: