Megélni vagy túlélni Londont

“10-ik nap” új életem első napja

Technikai problémáim adottak.

Reggel megoldom sorry!

Jó éjt mindenkinek! 😉

Jó reggelt mindenkinek! 🙂

Tehát, a tegnap:

Tegnap költöztem el. Olyan, mintha egy hét telt volna el azóta.

Ma még csak szerda van. Tegnap kedd volt. De annyi mindent csináltam, annyi minden történt és annyit utaztam, és annyit beszéltem telefonon, és annyit üzentem sms-ben és whats app-on, és annyit rendszereztem, hogy az egész mintha múlt héten lett volna.
 
Mára 25 család lett. 
 
A kiadó szobák a neten mindig fent vannak, árral, helyszínnel, képekkel. Az eddigi tapasztalatom azt mutatja, hogy amint meghírdetnek a neten, az nincs, vagy nem annyi, hanem több, vagy nincs is ott ahova van írva. Eddig csak olyan szobát láttam, ami ismerősön nem pedig hirdetésen keresztül jutott el hozzám.
 
Tehát, ma találtam magamnak egy családot. Elmentem este látogatóba, van elég hely a házban. 6 hálószoba 3 színt és még sok más. Úgy néz ki lesz négy gyerekem. Mondjuk már egy ideje, ha kérdezik mindig azt mondom, négyet szeretnék. Majd hozzá teszik az nagy feladat. Most lehet kipróbálom. Anyuka azt mondta már ma mehetnék.
 
Közben végre visszahívtak egy helyről ahova leadtam a fotós önéletrajzomat. 🙂
Finally
 
Péntek reggel oda megyek pofa vizitre  🙂
Aztán van még kb. 4-5 család aki látni szeretne, asszem keddig még őket is meglátogatom.
 
Szombaton megyek az első családhoz ebédre meg játszani és akkor egyeztetünk, hogy vasárnap vagy kedden költözöm. Lehet kivárom a keddet.
 
A nagy vágyam, is úgy látszik manifesztálódni látszik. A tulaja annak a szuper helynek, ahol a bizniszemet elindítanám pozitívan állt az ötletemhez.
 
Még a végén minden az ölembe hullik! Kérj és megadatik!
 
Ujjak csuriba, szurkoljatok! 😉
 
 
 
 
 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!